Már többször voltunk Olaszországban, de mindig csak a szokásos nyaralós helyeken, Bibione, Jesolo, Lignano, illetve még Velence volt fent a képzeletbeli olasz térképünkön, de délebbre még sose mentünk. Idén úgy terveztük, hogy jobban belevetjük magunkat a dolce vita érzésbe, ráadásul mindezt két keréken. Már megvolt a dátum, a kiírt szabadságok, de én közben variáltam még a motorral, mert a VFR után megvett Pannal csak nem tudtam megbarátkozni, a túra közeledett a Pant elvitték én meg itt álltam motor nélkül, 2 hetem volt motort szerezni, megnéztem jó pár motort végül az állapota és dobozoltsága miatt erre a kis DL650-re esett a választás.
Augusztus 14-én munka után felmálháztuk Narancsot (ez lett a becsületes neve a színe miatt) és elindultunk a határhoz, hogy közelebb legyünk a másnapi célpontunkhoz, ami a Garda-tó partján volt. Természetesen nem kellett fél órának eltelni az indulástól és belefutottunk egy jó kis esőbe, ekkor az M86-oson jártunk, ahol se leállósáv, se benzinkút, egy “csöpp” káromkodás ki is szakadt belőlem aztán mintha elvágták volna az esőt, szóval valaki meghallotta, hogy nem tetszik ez nekem. A káromkodást le kellett volna jegyeznem, mert azon felül, hogy elállította az esőt még új szófordulatokat is tanulhattatok volna belőle. Mindig mindenhova késve indulunk, nem volt ez most se máshogy, a Nap már majdnem teljesen eltűnt a horizonton, kezdett sötétedni, nekünk meg még jó 100 km volt hátra, az úton rajtunk kívül senki se volt, már csak egy zombi horda kellett volna a sorozatból a hangulat fokozásához az erdőben kanyargó útra. A határ magyar oldalán Lentiben szálltunk meg a Mol-Ker-Vill apartmanjában. Kedves tulaj, jó ár és tiszta szoba jellemezte, szóval bátran ajánlom, ha arra jártok. Este még elugrottunk vacsorázni a közeli Salamon sörözőbe, ahol pont zárták a konyhát - ezt éhesen többet hallani se akarom -, így választhattunk pacal, vad- és marhapörkölt közül. Utolsóra szavaztunk, maradjunk annyiban, hogy jobban tettük volna, ha kihátrálunk és keresünk egy másik helyet.
Másnap reggel 10 óra után lettünk útra készen, szabadság alatt nem erősségünk a korán kelés, még úgy sem, hogy tudtuk, hogy sok kilométer vár ránk, számszerűsítve 600, ráadásul autópályán, ami motoros szemmel nézve gyilkosan unalmas időtöltés.
Előkészítettük az igazolványainkat, de határellenőrzés újfent nincsen, se a magyar-szlovén, se a szlovén-olasz határon. Szerencsére nagyon kevesen voltak a pályán. Szlovéniában beiktattam egy pálya melletti tankolást, mert sejtettem, hogy az olaszoknál ez sokkal fájdalmasabb lenne, így megúsztam 1,37 Eurós árral az olaszoknál a pálya mentén tapasztalt olykor 1,9 Euróval szemben. A tópart környékén 1,6 Euró volt a nem kiszolgálós kútnál, ahol kicsit elszórakoztattam magam mire rájöttem, hogy működik az automata kút, persze elsőre beálltam a kiszolgálóshoz, ahol felárért segítenek, de a tatabányaiak tudnak maguknak tankolni, pláne, ha úgy olcsóbb. Az autópálya díjakról is ejtsünk szót, mert amíg szlovén szomszédaink adnak heti matricát 2950 Ft-ért, addig az olaszoknál a szlovén határtól Veronáig 20,7 Euró volt a díj. Ez szerintem kimeríti a rablás fényes nappal fogalmát. Mondjuk a minőségét sem lehet az M1-gyel egy lapon említeni, de még egy könyvben sem. Tankolás után már csak 20 km volt a szállásunkig, ami San Zeno di Montagna-ban volt, a tó keleti partján, fent a hegyekben, addig pedig volt néhány szép visszafordító kanyar is, hogy a súlyos autópálya szindrómám kicsit enyhűljön. Sikerült pont a szállás előtt megállni és nézegetni a Bookingon a foglalást, hogy hol is lehet, mire Petra mondta, hogy ne törjem magam, mert előtte állunk (2 éjszaka, reggelivel 126 Euró). Tipikus esete annak, amikor a számmal keresem a dolgokat. Lepakolás után visszagurultunk lefotózni a tavat majd betértünk egy étterembe aminek a terasza a tóra nézett és ettünk egy finom pizzát, persze miután kivártuk a kezdést, mert fél hétig csak italokat szolgáltak fel. (2 pizza, 2 üdítő 24 Euró)
Második nap, reggeli után elindultunk megkerülni a tavat. Riva del Garda felé mentünk, elég kalandos lejutni a partra ebből a kis városkából, kanyargós, meredek, néhol egysávos út visz le, persze autók jöhetnek szemből is. Egy ideig szerencsénk volt az időjárással, mert be volt kicsit borulva, így nem sültünk meg a ruhánkban. Útközben lentről nézegettem a Monte Baldo-t, de Petrát nem tudtam rávenni, hogy felmenjünk a felvonóval, annyira bírja a bezártságot, mint néger a hideget. Ha arra jártok ti ne hagyjátok ki. A tó keleti oldala nagyon látványos, az út szinte a parton halad. Riva del Garda-ban megálltunk, kisétáltunk a partra, hogy fájdítsuk a szívünket, mert fürdőcucc nem volt nálunk, de ez az én hibám volt. Reggel mondtam Petrának, hogy majd fürdünk a tókör után, hát nem így lett.
A tó nyugati oldala kevésbé látványos, nagy része alagutakból áll, ráadásul egyre nagyobb lett a forgalom és a hőség is, ehhez még hozzáadjuk, hogy a robogósok őrült módon közlekednek, aztán máris tele az ember töke az egésszel. A robogósok, mindenhova beteszik a gépet, ahol minimális esélyét látnak arra, hogy elférnek, akár egyszerre két oldalról is támadnak. Olyat is láttunk, hogy lógott a cigi a szájából, mögötte a csaj, pedig a mobilját nyomkodta. Menet közben még párszor megálltunk fotózni, aztán igyekeztünk Sirmione-be, persze a kastélyhoz nem lehetett bemenni, valamiért rendőrök állták mindenki útját. Leparkoltunk, de a rekkenő hőségben előbb untuk meg a sétát, mint, hogy megpillantsuk a kastélyt.
Lógó nyelvvel értünk vissza a motorhoz és inkább a szállás felé vettük az irányt. Több, mint 6 órát töltöttünk a tó megkerülésével, ha engem kérdeztek nem érte meg, persze nem tudtuk előre, hogy a szebbik felén vagyunk. Sirmione-t utólag sajnálom a képek alapján nagyon szép, de Riva del Garda szerintem időpocsékolás, egy nagyobb település, de vannak nála jóval hangulatosabb apróbb falvak szép kikötővel a tó körül.
Amúgy a robogósokon kívül számomra még két dolog volt, ami megszokást igényelt az olaszoknál. Az egyik a többsávos körforgalom, nem csodálom, hogy Chevy Chase ment benne pár kört az Európai vakációban. A legtöbb helyi őrült a körforgalom közepe felé indexel, ezzel azt jelzik, hogy meddig akarnak bent maradni, amint visszaveszik az indexet kimennek a körforgalomból, persze van egy másik csoport is, azok semennyire se használják az indexet. A másik az automata benzinkutak, ahol semmi személyzet nincs. Ezek a kutak csak hitelkártyát vagy készpénzt fogadnak el. Hitelkártya híján maradt a bankjegy, ami vicces, hogy ezek vissza nem adnak, amit bedobtál azt eltankolhatod, gondolhatjátok, hogy sose volt tele teljesen a tankom, mert ezt így elég nehéz eltalálni. Tehát az amúgy se acélos hatótávunk emiatt tovább csökkent.
További részek:
Vespák földjén - 2018 - második rész
Vespák földjén - 2018 - harmadik rész
Vespák földjén - 2018 - negyedik rész
Vespák földjén - 2018 - ötödik rész
Vespák földjén - 2018 - hatodik rész
