Szerencsére napos reggelre ébredtünk. Svédasztalos reggeli után összepakoltunk és felpakoltunk a motorra majd elindultunk a következő célpontunk felé, ami nem más volt, mint Pompei, várt minket a romváros. A két város között körülbelül 250 km volt, szóval egy laza nap állt előttünk, főleg, hogy nem volt kedvünk alacsonyrendű utakon menni így rákanyarodtunk az autópályára és dobáltuk a kapuknál be a pénzt, mint szerencsejátékos a félkarú rablóba. Továbbra is jobban szeretem azokat az országokat, ahol matrica van és annyit mész a pályán, amennyit akarsz, azokat az országokat már nem is említeném, ahol a motorosok ingyen használhatják ezeket az aszfaltcsíkokat, hisz a kis súly miatt kárt úgy sem teszünk benne, illetve valljuk be őszintén mindenkinek jobb, ha nem a főutakon száguldoznunk. Még mielőtt felkanyarodtunk volna az autópályára teletankoltuk a motort, majd tankolás után meglepődve tapasztaltuk, hogy alig akart életre kelni. Az érzés megfizethetetlen, otthonról jó messze nem akar beindulni a motor pedig te azért választottad a Suzukit, mert az maga a megbízhatóság szobra. Persze most a szememre lehetne vetni, hogy a túra előtt 2 héttel vettem és azon kívül, hogy kapott új gumit, friss olajat és szűrőt igazából nem is ismertem. Ekkor már sokadszorra jutott eszembe a Pan-European, amit a túra előtt adtam el mondván, hogy nem tetszik, de azzal nem kellett volna mindig kútra járni, illetve az ereje is hiányzott a belső sávban maradáshoz. Amúgy nem tudtam mire vélni a dolgot, benzinpumpa zúgása után indítógomb megnyomása aztán vagy újra zúgott a pumpa vagy egy picit megtekerte az önindítót. Két-három próbálkozás után nagy nehezen beindult és faltuk a kilométereket Pompei felé, persze azért az úton csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mi baja lehet. Természetesen multiméter nem volt nálam, minden nyavalyát vittünk a dobozokban csak azt nem, ami tudna egy kicsi segíteni, hogy mégis mi fáj Naracsnak.

Szóval nem tudtam szűkíteni a kört, hogy akkumulátor, feszültségszabályzó, generátor, netán egy néha megszoruló önindító szórakoztat minket. Ennek ellenére gond nélkül leértünk Pompei-be, a Villa Flora-ban foglaltunk előző este szállást, sajnos ez elég elbaltázott lépés volt, mert előtte egy forgalmas út van, mellette pedig az autópálya felüljárója, ehhez még tegyük hozzá a rosszul záródó fa ablakokat és el lehet képzelni, hogy éjszaka milyen jól meg lehetett számolni az elhaladó autókat az ágyból. Szóval, ha valakinek nincs ilyen forgalomszámlálgatós perverziója éjszakánként, akkor ezt a szállást tiltólistára teszi, amúgy két éjszakra két főre 99 eurót kértek. Legközelebb majd megnézem a környéket a Google Maps segítségével.

A szállásnak azért volt néhány előnye is, egyik a zárt parkoló illetve, hogy gyalog 10 percre volt tőle a romváros bejárata. Miután elfoglaltuk a szobát kíváncsiságból kétszer-háromszor beindítottam a motort és gond nélkül életre kelt, így kicsit megnyugodtam.

Kicsit szemerkélt az eső, de mivel erre a napra volt tervben a romváros megnézése, így esőkabáttal felszerelkezve elindultunk a bejárat felé, ami a hotel mögötti utcában a domboldalon volt fent. Szerencsére a pénztárnál nem volt sor, ezt nem tudom, hogy az esőnek vagy a délutánnak volt köszönhető, de pillanatok alatt bejutottunk, fejenként 15 euró volt a belépő. A város 79-ben pusztult el a Vezúv kitörése miatt. Elég sok dolog épen maradt a vulkáni hamu alatt, érdekes hangulata volt a romváros utcáin végig sétálni, láttunk sok falfestményt, jó állapotú épületeket, mozaikcsempéből kirakott mintákat, szökőkutakat, szobrokat, még kert is volt, ami az eredeti állapotra volt visszaállítva. Célszerű térképpel készülni, mert az egész egy nagy labirintusra hasonlít. 

A városban sok helyen lehet falloszt látni, erre az Interneten azt a magyarázatot találtam, hogy a rontás ellen használták ezt a motívumot. A városban bordélyház is üzemelt, Lupanare névre keresztelt házikó lehetett az. Vannak freskók, amik bemutatják, hogy az adott örömlánynak mi a specialitása.

Néha sikerült teljesen üres utcákat fotóznom, ez is azt mutatja, hogy tényleg hatalmas ez a város, pedig elhihetitek, hogy nem csak ketten barangoltunk benne még az eső ellenére sem. A szokásos japán csoporttal is találkoztunk, hihetetlen, de mindenhol ott vannak. 

Itt van ízelítőnek néhány kép, hogy kedvet csináljon az alatta lévő galériához illetve a személyes megtekintéshez.

Galéria:

Több óra séta után elkezdtük keresni a kijáratot, elsőre könnyűnek tűnt, de aztán csak rossz irányba indultunk, másodjára már jobban sikerült és kijutottunk. Este még elmentünk a MEC nevű étterembe, ami a szállásunktól maximum 100 méterre volt, de azon kívül, hogy drága volt még nem is volt finom. Itt találkoztunk először olyannal a számlán a 10%-os szervizdíjon felül, hogy "coperto". Az összegére már nem emlékszem pontosan(fejenként talán 2-3 euró lehetett), de azt tudom, hogy neten rákerestem, hogy mégis mi a fene ez. Nem kicsit lepődtem meg, mert ez azt jelenti, hogy fizetsz a terítékért (tányér, szalvéta, ecet, olaj).

Ezt a helyet kerüljétek, ha arra jártok és jót akartok enni:

Éjszaka nem sokat tudtunk aludni az autók zaja miatt, de az egyik legjobban várt látnivaló következett. Másnap reggel ismét napos időre keltünk. Elgurultunk egy boltba reggelit és üdítőt venni, majd beugrottunk tankolni. Tankolás után a motor annyira nem akart beindulni, hogy lélekben már készültem, hogy be kell toljam. De aztán hatodik-hetedik próbálkozásra elindult persze néhány trágár kifejezésre is szükség volt a sikerhez. Petrát visszadobtam a szállásra én pedig elkezdtem akkumulátort keresni, mert, mint kiderült még a gyári volt benne, úgy voltam vele, hogy legrosszabb esetben lesz egy új akksim és megmarad a hiba. Két-három helyivel beszéltem, mire eljutottam egy szerviz szerűségbe, de ők inkább autók futóművével, fék javítással és gumikkal foglalkoztak, de nem hajtottak el, hanem a főnök elfutott nekem egy új akksiért, multiméterük nem volt így esélyem se volt, hogy rámérjek, így továbbra is maradt a vaktában csere.

Meghozták, felsavazták és vártunk egy fél órát, közben kávéval kínáltak, persze angolul senki se beszélt, de így is nagyszerűen megértettük egymást. 80 eurót fizettem az új energiatároló berendezésemért. Csere után úgy tűnt, hogy megoldódott a probléma, visszamentem a szállásra felszedni Petrát és elindultunk a bűnös vulkán, a Vezúv felé.

További részek:

Vespák földjén - 2018 - ötödik rész
Vespák földjén - 2018 - hatodik rész