Már a szezon elején úgy terveztük, hogy a motoros idény végén teszünk egy horvátországi látogatást, természetesen a D8-as utat néztük ki célpontnak. A választásunk Szeptember végére esett, mert ilyenkor már a turisták elhagyják a környéket, nincs tele lakóautóval és lakókocsit húzó autóval az út, az időjárás ilyenkor még arrafelé tökéletes szóval minden adott, hogy élvezkedjünk a kanyargós, jó minőségű úton. Néhány éve volt hozzá szerencsém nyáron, de teljesen élvezhetetlen volt a hatalmas forgalom miatt. A fő tervünk az volt, hogy Senj és Karlobag között fogunk motorozni a D8-on valamint Karlobagnál a szerpentinen. A Bóra széllel is szerencsénk volt, mert nem tombolt abban a négy napban, amikor lent voltunk. Ez a szél annyira durva tud lenni, hogy utakat zárnak le miatta, mert mindent felborít, Wikipedia szerint 250 km/h a rekordja, ez elég gyors, erről van némi sejtésünk. Ötfős csapat jött össze erre az útra, a srácok egy része a múltkori túráról már ismerős lehet, de voltak új arcok is. Szállást előre nem foglaltunk, lesz, ami lesz alapon, így nem köt minket semmi sehova. 26-án reggel az M7-esen találkoztunk a Fehérvárnál lévő Shell kúton majd innen indultunk Senj felé, mert ott terveztünk megszállni. Károlyvárosig az autópályán mentünk az út eseménytelenül telt majd lekanyarodtunk a 23-as útra, hogy megtörjük a monoton autópályázást, ez egy kanyargós út, bár nagyon sok településen megy keresztül, de legalább már láttunk néhány kanyart. Ilyenkor a bukó alatt olyanok lehetünk, mint a gyerekek a bevásárlóközpontban, mikor kikunyerálnak anyutól, aputól egy kétszázast, hogy felülhessenek a brümmögő, dölöngélő, idegestően zenélő játékra.
Délután érkeztünk meg Senj-be, megálltunk a benzinkútnál és elkezdtük nézni a booking.com-ot, de pillanatokon belül megtalált minket egy helyi turistavadász, hogy neki van szállása menjünk és megmutatja. Mondtuk neki, hogy 5 főre kell a szállás, mert másnap csatlakozik hozzánk a csapat utolsó tagja, mondta, hogy nem gond, van elég hely és nincs messze. Időben valóban nem volt messze, de elvitt minket a város másik felére és felmentünk a hegytetőre, itt mi már húztuk a szánkat, mert esténként nem motorral akartunk vacsorázni menni, illetve nagyon világvége helynek tűnt és a szállás se nyerte el a tetszésünket a kétméteres belmagasságával szóval elköszöntünk és visszagurultunk a városba. Kis keresgélés után kettéváltunk majd Dávid hívott minket, hogy menjünk le a körforgalomhoz, mert intézett szállást. Tengerparti, a központban van a kikötővel szemben és elég nagy, szóval egyikünket se kellett nagyon győzködni, ráadásul így szezonon kívül nagyon baráti áron kaptuk meg.
Az erkélyünk a kikőtőre nézett, motorjaink a szállással szembeni parkolóban pihentek, felhordtuk a cuccokat, elosztottuk a szobákat és elindultunk éttermet keresni, mert már farkas éhesek voltunk és közben a másnap érkező csapattagnak elküldtük a pontos címet, hogy hova jöjjön. Nagyon messzire nem mentünk, mert beültünk a legelső étterembe, ami körülbelül 50 méterre volt a szállástól. A sok magyar vendégnek hála a pincér elég jól beszélt magyarul, jót kajáltunk, kaptunk grátiszba egy kör szilva pálinkát is, persze bőven belefért az árba, de akkor is jófej dolognak tűnt. Fáradtan estünk az ágyba, és kíváncsian vártuk a holnapot.
Másnap korán keltünk, tiszta volt az égbolt és sütött a Nap. Gyorsan megreggeliztünk és már indítottuk is a motorokat. Mivel Senj a D8-on fekszik így hamar a kanyargós úton találtuk magunkat, az aszfalt kiváló minőségű ezen a részen, valamint a kilátás is megér egy misét, mert az út végig a tengerparton kanyarog. A forgalom gyér volt, de motorosból akadt bőven, de ez várható egy ilyen helyen főleg mikor mifelénk már hűvösebb az idő, mindenki Dél felé veszi az irányt, aki még szeretne egy jót motorozni a tél beállta előtt. Amibe bele lehet kötni az egyedül a szalagkorlát, ha már ennyi motoros jár erre igazán kicserélhetnék valami motorosbarát megoldásra, hogy baj esetén kisebb legyen a sérülés. Voltak olyan híresztelések, hogy végig be van kamerázva a D8 és vigyázni kell a gyorshajtással, mi sasoltunk végig, de csak két kamerát láttunk, de azok is településeken belül voltak, ahol a normálisabb fajta nem szokott száguldozni, szóval ebből nem lett hozzájárulás az államkasszához. Senj-től egészen a Maslenica hídig mentünk, igaz az út vége már nem élvezetes, de a híd környéki kilátás miatt megérte lemenni odáig.
Attila már ismerte a terepet, így visszafelé felvitt minket az általa már kipróbált karlobagi szerpentinre, kanyarból itt sincs hiány, ráadásul odafent van egy kilátó is, ha erre jártok semmiképp se hagyjátok ki, de beszéljenek helyettem a képek.
Ezen a napon körülbelül 290 kilométert motoroztunk, mondjuk úgy pontosabb a megfogalmazás, hogy 290 kilométert kanyarodtunk, nem sok egyenes szakasz van itt, jól sikerült napnak ítéltük. Miután visszaértünk a szállásra, nemsokára befutott Zoli is, így már teljes volt az ötfős csapat, ő is angol motorral jött, de még így sem tört meg a japán uralom, 2 Triumph - 3 Honda alkotta a gépparkot. Az estét most is étteremben zártuk, majd eltettük magunkat másnapra.
Reggel ismét időben keltünk, reggeli után már duruzsoltak is a motorok, ekkor még nem sejtettük, hogy ez a nap más lesz, mint a többi. Úgy terveztük, hogy ma nem megyünk le olyan messzire, mint tegnap, hanem csak a kanyargósabb részekre koncentrálunk. Egész jó hangulatban telt a délelőtt, csináltunk pár akciókamerás felvételt, hogy legyen mozgókép is a túránkról és persze fotóztunk is bőszen.
Elkezdtünk keresni egy jó kanyart, ahol jó felvételeket lehet csinálni, oda-vissza motorozgattunk, hogy meglegyen a tökéletes helyszín. A piros VFR jött hátul, mindig kicsit lemaradt, hogy aztán "ránk" motorozzon, épp az egyik parkolóból mentünk át a másikba, amikor Attila nagyon gyorsan elindult visszafelé a korábbi kanyarhoz, útólag megtudtuk, hogy ő pont látta azt, amit mi nem, de ekkor mi még csak gyanútlanul követtük, de a következő nagyobb kanyarnál már láttuk, hogy mi volt a sietség oka, sajnos ismerős motor volt a szalagkorlát alá szorulva, mire mi visszaértünk már a mieinken kívül két idegen magyar motoros is megállt, hogy segítsen, szerencsére a motor gazdája is ott állt a srácok között, így megnyugodhattunk, hogy "csak" a motor sérült, de az eléggé. A segítőink mondták, hogy gyorsan tüntessük el a motort, mert, ha jönnek a zsaruk, akkor garantált a vaskos bírság, előző nap az ő haverjuk is elkottázta a dolgot és kapott is egy csekket. Szóval a motort gyorsan kiszedtük a korlát alól, ami mellesleg jól be volt szorulva és eltüntettük a kíváncsi tekintetek elől. Egyébként, amíg ott voltunk a helyszínen egy másik motoros is elkottázta azt a kanyart és majdnem megnézte közelről egy lakóautó elejét, az biztos, hogy a lakóautóban el kellett pakolni a cuccokat a fékezés után. Körülbelül 80 kilométerre voltunk a szállásunktól, így én kaptam egy utast, a motor pedig ott maradt. Elég szerencsésen végződött a baleset, de nagyon kedvünket szegte, ami a nap további részét illette, már senki nem akart sietni.
A motor végül az éjszaka folyamán egy utánfutón került haza, azóta már majdnem talpra is lett állítva, szóval idén ismét az utakon lesz. Másnap reggel még lőttünk pár képet a kikötőben és elindultunk hazafelé, de még ekkor is a tegnapi eset hatása alatt voltunk, szóval nagyon óvatosan húztuk a gázt. Természetesen minden probléma nélkül hazaértünk. Nekem a Varaderoval ez volt az utolsó túrám, de erről majd egy következő posztban olvashattok. A D8 nagyon élvezetes, minden motorosnak ajálott, de csak a nyaralós szezon után érdemes menni, hogy élvezni is lehessen.
