Az új akkumulátorral felvértezve elindultunk a Vezúvra, ami a szállásunktól összesen 25 kilométerre volt és a navigáció 45 percet írt rá. Nem hajtottunk fel a pályára, hanem inkább bementünk Nápoly egyik külvárosába, ahol érdekes dolgokat láttunk, az összhatás olyan volt, mint a "nyócker" a 90-es években, lepusztult házak és gyanús külsejű figurák.
Csak pislogtunk mikor láttunk egy robogóst, aki a pelenkás gyerekével a hóna alatt félkézzel cikázott a forgalomban, persze bukósisak egyikőjükön sem volt. Ez minket láthatóan jobban meglepett, mint az autóján támaszkodó rendőrt, mert neki a szeme se rebbent. Lehet ez ott a napi folklór része.
Ahogy a térképrészleten is látszik, egy jó kis szerpentin vezet fel a vulkánhoz. A kanyarok annyira szűkek, hogy a buszok dudálnak, nehogy összetalálkozzanak valakivel a kanyarban, mert akkor tuti, hogy centizgetniük kell, egy-kettő közülük több dallamos kürtöt használt erre a célra. A csúcstól pár kanyarral lejjebb van egy parkoló, az autósokat onnan nem engedték tovább, ha jól emlékszem ott 5 eurót kellett fizetni, mi motorral felmehettünk a felső parkolóba, ahova a buszok is mentek. A Vezúvra belépőt kell venni, ami fejenként 10 euró és a fenti parkolóban nem lehet megvenni, hanem pár száz méterrel visszább van egy házikó, még az aszfaltra is fel van festve, hogy TICKET, persze mi ezt nem vettük észre, úgyhogy vissza kellett sétálnunk. A bukósisakokat sikerült az egyik árusnál letenni, hogy ne kelljen cipelnünk, magától ajánlotta fel a néni, hogy hagyjuk ott, annyi feltétele volt a dolognak, hogy visszafelé kellett nála vásárolnunk, de ezzel nem volt probléma, mert szeretjük a hűtőmágneseket. A felső parkolóból körülbelül 250 méter szintemelkedést kell leküzdeni viszonylag egyenletlen talajon, szóval a magassarkút és papucsot kéretik otthon hagyni, mert nem ideális viselet ehhez a 20-25 perces testedzéshez. Felfelé baktatva egyre több látszik Nápolyból, Dél-Olaszország legnagyobb városa, körülbelül 1 millió lakossal.
Lógott a nyelvünk mire felértünk a tetejére. Fent nem győztük csodálkozni, hogy mekkora a kürtő, mind mélységben, mind átmérőben. Nagyon sok turista volt rajtunk kívül, szóval ki kellett várni a sorunkat egy-két jó fotó elkészítéséhez.
A kürtő körbejárható, de elég időigényes dolog a mérete miatt, nekünk sajnos nem is sikerült, mert miután fent csináltunk pár képet, hirtelen fekete felhők jelentek meg az égen és pillanatokon belül egy hatalmas vihar kerekedett belőle jégesővel, széllel. Mindenki elkezdett lefelé rohanni, mintha világ vége lenne, a laza vöröses vulkáni talaj hömpölygött lefelé a hegyről, perceken belül csurom vizesek voltunk, aztán lent a jegyszedő kis barakkjában tömörültünk a többi turistával, ott vártuk ki még alább hagyott a vihar. Volt aki annyira kétségbe volt esve, hogy barátja képét mutogatta a telefonján, hogy nem láttuk-e, mert a viharban elvesztették egymást, de meglett ott volt köztünk ő is. Petra kicsit aggódott, hogy a motor vajon a kerekein áll-e még, mert őt is ilyen laza talajon hagytuk, de mivel kötöttem rá casco-t az utazás előtt így egy legyintéssel elintéztem a dolgot. 20 perc várakozás után alább hagyott az eső így elhagytuk a védelmet nyújtó tetőt a fejünk felől, a motor a kerekein várt minket. Néhány hűtőmágnes megvásárlásával kiváltottuk a bukósisakjainkat. Majd a frankó vizes ruháinkban elindultunk vissza szállásunkra, azt kell mondjam, hogy vizes ruhában nem volt túl komfortos motorozni, csöppet fáztunk a lehűlt időben. A Vezúvot nagyon megérte megnézni, az egyik legemlékezetesebb helyszín volt a túránk során, mondjuk, ha nem esett volna és körbe tudtuk volna sétálni az még jobb lett volna, de legalább felfelé megúsztuk szárazon.
Nyaralás előtt úgy egyeztünk meg, hogy nem csak túrázni fogunk és turista látványosságokat látogatni, hanem szakítunk időt a tengerparti pihenésre is. Elérkezett ennek is az ideje így este szétnéztünk a booking-on és foglaltunk egy tengerparti szállást Roseto degli Abruzziban majd eltettük magunkat holnapra. Másnapra a táv 330 km volt.
További részek:
Vespák földjén - 2018 - hatodik rész
