Csavargás a Balkánon - 2015

2016. július 31. - Roll1983

Már télen elkezdtük tervezni a Facebookon ezt a túrát. A csapat összetétele, mérete időnként változott, de páran biztosak voltunk benne, hogy ha törik, ha szakad mi bizony megyünk. Egyre több célpont került fel a térképre, amik kiadták a körülbelüli útvonalat és távot is. A túrát 5-7 napra terveztük, ami végül helyesnek bizonyult, mert 6 nap alatt teljesítettük a 2380 km-es távot, hol nagyobb, hol kisebb etapokkal.

1. nap

Az indulás Május 31-ére reggel fél 8-ra esett. A négyfős csapat egyik tagja hívott, rossz hírt közölt. Előző nap még kiugrottak Romániába egyet gurulni, és egy kátyú elintézte az első gumiját, a motor tréleren került haza éjfél körül, vasárnap lévén nem lett gumija, abban egyeztünk meg, ha lesz gumi és úgy látja, hogy be tud érni minket, akkor majd összefutunk valahol.

Természetesen a rossz dolgok vonzzák egymást szóval nekiállt szakadni az eső, emiatt eltoltuk egy órával az indulást. Miután kicsit csillapodott, kivettük a garázsból a már előző nap felmálházott gépeket, magunkra öltöttük az esőruhákat és elindultunk.A magyar szakaszt gyorsan le akartuk tudni, szóval M1-M0-M5 és átkelésre Tompát választottuk. Igazából Szerbiában nem volt egy célpontunk sem, de ha már Balkán túra, akkor úgy voltunk vele, hogy legalább átmotorozunk rajta. Már Tompa előtt elállt az eső, amúgy tökéletesen meg voltam elégedve a munkaruházatiban 4000 Ft-ért vásárolt kétrészes esőruhámmal.

Határ előtt megálltunk az itthon maradt családtagoknál bejelentkeztünk, hogy ne aggódjanak, megvagyunk. Egyből megtalált minket egy helyi, kíváncsi "könyvtár" látogató, aki miután megtudta mire adtuk a fejünket egyből elkezdte mesélni a rémtörténeteit az ottani velejéig korrupt zsarukról, akik vadásznak a külföldiekre.

Az első napi célnak, amúgy a boszniai Visegrád volt kitűzve, itt található a Szokoli Mehmed pasa hídja. A határnál összefutottunk egy szerb motoros klub tagjaival, akik épp a Konok Kunok csapattól tartottak haza. Kicsit törték a magyart, de az úti célunk felől érdeklődtek. Mikor mondtunk, hogy Visegrád és pálya nélkül, akkor mondták, hogy nem jó, mert "kockás" az út. Ez alatt ők a régi M7 féle minőséget értették. Felajánlották, hogy menjünk velük a pályán, Novi Sad-ig közös az útvonalunk, ráadásul addig ingyenes is az autópálya. A kapott infók után csatlakoztunk a csapathoz, majd mielőtt elváltunk még kaptunk egy kis útbaigazítást. Miután elváltunk, rájöttünk, hogy az előre megírt itiner nem lesz jó, mert Szerbiában egy idő után csak cirill betűket használnak a táblákon, szóval mobilos IGO-ra váltottunk. Nem tudtunk mindenhol jól haladni így első nap 610 km után az első kitáblázott kempingnél megálltunk még Szerbián belül, ahol mi voltunk az első sátrazók. 3 fő, 3 motor és egy több hálófülkés sátor megállt 10 euróból. Éjszaka még parti őrség is figyelt ránk, mert a kemping mögötti folyó után már Bosznia-Hercegovina volt.

2. nap

Másnap korán keltünk, gyors reggeli, majd csomagolás és már újra a kedvenceink nyergében voltunk. Kb. 20 percre voltunk a határtól. A határokon egész gyorsan átjutottunk mindig, személyi / útlevél és forgalmi kellett csak, zöldkártyát sose kértek. Még a reggeli órákban elértük Visegrádot, egy egysávos erdei úton, ami olyan volt, mint egy safari. Hol disznó került elénk, hol tehén hol pedig egy hatalmas ló, ami elsőre megijesztett minket, mert mindig felénk mozdult, de aztán sikerült mellette elosonnunk és folytattuk utunkat a kanyargós úton. A Visegrádi híd számunkra csalódást okozott, ráadásul épp felújítás alatt volt. Lőttünk róla pár képet és már suhantunk is tovább a montenegrói Piva kanyon felé.Visegrád és a Piva kanyon között egy hegyi határátkelő van, az oda vezető út katasztrofális állapotú, alapból csak egy sáv és hol van rajta aszfalt hol pedig nincs, ráadásul az idő is kezdett elromlani, gyülekeztek a fejünk felett az esőfelhők. A két ország között egy híd van, ami egy hihetetlen tiszta folyó felett ível át.
A határ montenegrói felén ahányszor villámlott annyiszor elment az áram és kikapcsolódtak a számítógépek. Egyikünk még átért, de utána 30 perc várakozás következett, mire mindegyikünket ellenőrizni tudták. Az átkelés után nem sokkal felvettük az esőruháinkat és haladtunk a kanyon irányába.
A Piva kanyon látványa hihetetlen, gyönyörű kék színe van a víznek, hegyek veszik körbe és rengeteg alagút vezet át a hegyen keresztül.
A kanyon végén egy duzzasztó gát van hatalmas vízmennyiséggel. Miután kifotóztuk magunkat ránéztünk a térképre és úgy döntöttünk aznap Pluzine-ig vállaljuk az utazást. Odaérve odagurultam egy fiatal lányokból álló csoporthoz és megkérdeztem, hogy beszélnek-e angolul, de ők csak vihogva elfordultak. Gurultunk tovább és azt vettük észre, hogy egy negyvenes éveiben járó nő szalad felénk kalimpálva. Megálltunk, kíváncsiak voltunk mit akar illetve bíztunk benne, hogy szállást akar ajánlani és igazunk lett. Egy hostel szerűséget ajánlott, elég lepukkant volt, de 3 főre 15 euróból ágyban aludtunk. A lepukkant hostel erkélyéről ilyen kilátás fogadott minket:

3.nap

Harmadik nap délelőttjén 2x is sikerült eltévednünk, pedig a GPS-t követtük. De ezek az eltévedéseink is remek helyekre vittek minket, ahogy az alábbi képeken láthatjátok.

Ezen a napon a fő célpont a Durmitor Nemzeti Park és a Durdevica híd volt. Lentről még azt nézegettük, hogy vajon havat látunk-e a hegytetőn vagy sem. A hőmérő higanyszála 30 fok felett volt, a hegy nem tűnt olyan magasnak, ezért voltunk benne bizonytalanok. Azóta már megnéztem és 2528 méter a legmagasabb pontja. Trsa irányából támadtuk a hegyet, egy sáv kanyarog végig, amin mindkét irányból jöhetnek, korlát nincs, de a hó miatt vízátfolyások voltak az úton, szóval nem az a száguldozós szakasz. Egész nagy volt a forgalom, sok német, olasz és osztrák társunkkal találkoztunk. Fent az egyik havas részen megálltunk enni és fotókat készíteni, ezen kívül még kétszer fotóztunk másodjára a csúcson.

Kis pihenő után már száguldoztunk is tovább a Tara folyó felett átívelő Durdevica hídhoz. A Nemzeti Park és a híd között remek minőségű aszfalthoz volt szerencsénk, ami a híd közelében szerpentinné változott. A hídnál egész sokan voltak, természetesen szuveníreket is lehet venni, ráadásul a híd lábánál egy kávézó is található.

A hűtő mágnesek beszerzése után Mojkovac felé vettük az irányt, mert itt volt a legközelebbi benzinkút és mivel még időben voltunk kitaláltuk, hogy lemegyünk a montenegrói tengerpartig Petrovacba, az utolsó néhány kilométer egy ereszkedő kanyargós rész volt, nagyon élveztük.

Petrovacban, amúgy nagy léptékben húzzák fel az új szállodákat, látszik, hogy fel akarnak zárkózni Horvátországhoz. A helyi turista információs pontnál megérdeklődtük, hogy merre találunk kempinget, aztán átvágtattunk a mellettünk lévő városba, mert csak ott volt. Az ár itt is kedvező volt, össz-vissz 15 euró volt három főre.

Miután felállítottuk a sátrat lementünk a tengerpartra, ami a sátrunktól talán 300 méterre volt. A tengerparton rajtunk kívül volt egy pizzéria, néhány sétáló és víz, amíg a szem ellát. Természetesen kíváncsiak voltunk a víz hőfokára, de csak bokáig mentünk bele, mert nem tetszett, amit éreztünk. Sajnos még nagyon szezon eleje volt, így a fürdést kihagytuk.
A kempingbe érkezésünkkor láttunk egy éttermet, ahol a “biker friendly” tábla lógott kint, gondoltuk kipróbáljuk, de nem jöttünk rá, hogy mitől is motoros barát az étterem. Az árak barátságosak voltak, rántott sajt hasábbal 5,5 Euró volt.

4.nap

Reggeli, összepakolás, kempingből kijelentkezés és már motoron is voltunk. Erre a napra a Kotori-öböl és Dubrovnik volt betervezve. Budva-ig a tengerparton ment az út, de haladni nem igazán lehetett az egymást követő falvaktól, városoktól. Kotor előtt van egy hatalmas alagút, amiben nincs, vagy nem igazán működött a ventilátor szinte fekete koromban motoroztunk végig benne. Majd Kotorban a többi motort követve leparkoltunk Kotor egyik kapuja előtt.

Csak a fontosabb dolgainkat vittük be magunkkal, minden egyéb a motorokon maradt, de nem kellett csalódnunk, semminket sem lopták el. Nekem az óváros szűk utcáiról, éttermeiről, boltjairól egyből Velence ugrott be. A várost végig fal veszi körül, turisták hömpölyögnek minden irányból, elég népszerű célpont Kotor.

Egy helyi robogóst megkérdeztünk, hogy fel lehet-e menni valamelyik hegytetőre motorral, de sajnos nem leges választ kaptunk, viszont mondta, hogy gyalog fel lehet menni, de mivel 30 fok felett volt ezt mi inkább kihagytuk.

GPS-en kerestünk egy utat, ami picit felment Kotor fölé, és lőttünk pár képet. Jó helyre sikerült mennünk, mert a taxisok is ide hordták a turistákat.

Ezután Dubrovnik felé állítottuk a motorjaink orrát és gázt adtunk. A hőség közel elviselhetetlen volt, amikor nem voltunk mozgásban. A határon villámgyorsan átjutottunk. A határ utáni horvát szakasz hibátlan úttal örvendeztetett meg szóval adtunk az élvezetnek, kergetőztünk egyet. Dubrovnik előtt volt egy kilátó, ahonnan a marketing fotók is készülnek a városról, így mi is megálltunk. Ismét kattogtak a mobilok és fényképezők.

Még egy világot megjárt fogaskerekes VFR-rel is találkoztunk, akinek annyi felségjelzés volt a plexijén, hogy ki se látszott alóla. A motorral egy horvát pár volt, akik a matrica alapján már nálunk is jártak korábban. Megkértük őket, hogy készítsenek a kis csapatunkról néhány képet, majd elindultunk a város felé. A városban a rengeteg turistától állt a forgalom, még motorral is nehéz volt előbbre verekedni magunkat. A robogósok úgy cikáztak, mintha Olaszországban lettünk volna. A turista információnál megérdeklődtük hol találjuk a kempinget, az útba igazításhoz még egy térképet is kaptunk. Nem is kell mondanom, hogy a város másik végén volt az egyetlen kemping, de feleslegesen vágtunk át Dubrovnikon, mert olyan drágán ajánlottak kempinget (48 Euro), hogy inkább visszamentünk a kilátóhoz, ahol kaptunk egy 35 Euró-s ajánlatot apartmanra egy várossal odébb. Természetesen a tulaj rafinált volt szóval a helyszínen még ránk beszélte a reggelit, mert kevesellte a pénzt, amit korábban kért, de így is kijött 50 Euró-ból és mégiscsak ágyban aludtunk és reggelink is volt a kempinggel szemben.

Miután lepakoltuk a gépeket elmentünk egy étterembe. Itt az árak már itthoni szinten voltak, kicsit talán fölötte is. Ha jól emlékszem 50 Kuna volt egy pizza, 30 Kuna pedig egy palacsintás desszert. Az egész napi motorozás után fáradtan estünk be az ágyakba.

5. nap

Erre a napra Mostar és a Kravice vízesés volt betervezve, de kicsit elszúrtuk a sorrendet így előbb Mostarba mentünk. Mivel hiába követtük a táblákat egyik pirosnál megkérdeztünk egy helyi Gsx-r-es srácot, aki rendszám és bukó nélkül tökéletesen elvolt, de rendes volt és megmutatta hol a híd. Nagyon laza volt még egyirányúval szembe is bevitt minket. Az óváros előtt volt egy parkolóőr, aki egy bár mellett parkoltatott le minket, a cuccainkat a bárban hagyhattuk, természetesen ezért a 3 motorra elkért 10 Eurót, de legalább vigyáztak a cuccainkra és nem kellett magunkkal cipelni.

Az óváros nagyon hangulatos, elég sok turista volt, de azért nem túlzsúfolt. A hidat már képről ismertük, nem okozott csalódást, lőttünk róla néhány "kötelező" képet, és tovább haladtunk. A háborúból megmaradt kések, dobtárak, töltények és ütegek mind megvásárolhatók szuvenírként, természetesen új funkcionalitással felvértezve. Pl.: golyóstoll, síp.

Ettünk Baklavát, egyikünk fagyizott és a Kravice vízesés felé vettük az irányt, ami egy kb. 40 km-re, de visszafelé van Mostarhoz képest. A vízeséshez teljesen le lehet menni, persze belépőt kell fizetni, de csak 6 Euró volt hármunknak. A vízesés nagyon jól néz ki, a víz kristálytiszta és jó hideg is, de nem hagyhattuk ki a fürdést.

Lent a tó mellett van egy büfé, ahol normális áron lehet enni és inni. Miután kifürödtük magunkat, kitaláltuk, hogy világosba még simán odaérünk Visokoba a piramisok völgyébe. Visokoban és közelében nincs kemping, van viszont két szálloda, egyik a központban, ami a helybéliek szerint drága és egy másik a város szélén, ahol kibéreltünk egy négy ágyas szobát 45 Euróért, a motorok pedig a szálloda őrzött parkolójában aludtak, persze csak miután az F1 pizzériában megettük a 3 Eurós pizzánkat. A motorok elég nagy feltűnést keltettek a pizzéria előtt, nem értettük a diskurzust, csak azt hallottuk ki belőle, hogy "japaníze moca".

6. nap

A terv az volt, hogy reggeli után megnézzük közelről a piramisokat, de mivel csak gyalog lehetett volna, ráadásul 1,5 órát kellett volna rászánnunk ezt inkább kihagytuk, mert majdnem 600 km választott minket el az otthonunktól. Szóval csináltunk pár távoli képet a növényzettel benőtt piramisokról és hazafelé vettük az irányt.A GPS szerinti 10 órából sikerült faragnunk, így előbb hazaértünk. Élményekkel gazdag 6 napot töltöttünk a Balkánon, nagyon szép helyeken jártunk, néha sikerült annyira kihalt utakat találnunk, hogy órákig senki se jött velünk szembe. A japán technikák természetesen hiba nélkül teljesítették a távot.